Első az ember – A versenyképesség nem technológiai kérdés
Mesterséges intelligencia. Automatizálás. Adatalapú döntések. Csak néhány buzzword, amelyre konferenciák és tréningek százait szervezik évente – és amivel a frászt hozzák, és elviselhetetlenül nagy nyomás alá helyeznek a kkv cégvezetőkre, nagyvállalati döntéshozókra. A valódi versenyelőny viszont nem ebben van. De akkor miben? Ebben az előadásban Berze Márton, az Onlife társalapítója arról az erőforrásról beszél majd, aminek semmi köze technológiához és nem kell érte külön fizetned, mert már most házon belül van. Az emberről és arról, mennyivel többet hozhatsz ki vezetőként a neked dolgozó kollégákból.
Az előadó bemutatkozása:
Berze Márton politológus, kommunikációs szakember, az Onlife® társalapítója.
Szabadúszó szövegíróként kezdte pályafutását, volt beszédíró, dolgozott politikai kampányok kommunikációján, marketingesként egy magyar tulajdonú kkv felfuttatásán. Innen váltott ügynökségi oldalra, ahol előbb marketing menedzserként, később operatív vezetőként dolgozott. 2020-ban alapította meg saját cégét, amely a covid19 első hullámában az Onlife Üzleti Konferencia szervezőjeként tette le a névjegyét a piacon.
Karrierje során ezernél is több beszédet, cikket, kampányoldalt és reklámszöveget írt, tucatnyi telt házas üzleti eseményt szervezett, rendszeres előadója hazai konferenciáknak, tréningeknek. Az elmúlt négy évben csapatával saját konferenciákon, tréningeken, belső vállalati képzéseken és az Onlife Körben már több mint 5000 menedzsert és vállalatvezetőt képeztek. Magyarország leghallgatottabb menedzsment podcastjának (Onlife Menedzsment Podcast) adásaiban Ungvári Péter állandó beszélgetőtársa.